Kedves Támogatóink, ismerőseink, barátaink!
Sajnos rossz hírekkel jövünk: az elmúlt hónapok - gyakorlatilag 2022 szeptembere óta tartó időszak - mindennapos túlélési küzdelemről és állandósult létbizonytalanságról szólt a Menedékház Alapítványnál.
Az egekbe szökő gázárak okán hatalmas bajba kerültünk, akkorába, amin sajnos mindig lelkes és nagylelkű támogatóink serege sem tudott volna segíteni.
Megpróbáltunk mindent, minden ajtón bekopogtunk, ahol kellett dörömböltünk, de be kellett látnunk, hogy ehhez kevesek leszünk, ez a krízis túlnő rajtunk, így az alapítvány kuratóriuma nehéz szívvel meghozta azt a szomorú döntést, mely szerint június közepén a Családok Átmeneti Otthona a hajléktalan emberek lakhatását biztosító intézmény pedig augusztus végén befejezte közel 15 éves működését.
Természetesen mi sem így terveztük. Megszakad a szívünk azokért az idősekért és azokért családokért, akik ezzel elveszítették otthonuk, azokért a kollégákért, akik elhivatottságuk és szakmai tudások áldozták fel ezen családok megmentésének oltárán.
De sajnos eljött az a pillanat, amikor felelősségünk teljes tudatában nem tehettünk mást, mint hogy visszaadjuk a ránk bízott feladatot, ugyanis erőnk, erőforrásaink és lehetőségeink végére értünk.
Köszönjük mindenkinek, aki valaha is támogattak minket, a munkánkat, sok szép emlék volt és marad, nyugodt és tiszta lelkiismerettel zárjuk majd le a Menedékház Alapítvány egyik legfontosabb fejezetét. Nem rajtunk múlott.
A későbbiekben a 1045 Budapest, Nap utca 7. címen lévő bérelt ingatlan biztosít majd helyet Menedékház Alapítvány irodájának (back office). Az irodából koordináljuk a még futó programjainkat (Mozaik Adománybolt, Műhely-Klub, Speciális utcai gondozó szolgálat és kettő darab szociális bérlakás).
A helységhasználatnak köszönhetően szervezzük a még futó pályázatainkat, és a lezárult pályázatok elszámolásait. Itt fogadjuk a közigazgatási és ellenőrző szervek kollégáit. Talán a legfontosabb, hogy innen próbáljuk újjászervezni a Menedékház Alapítvány jövőbeni tevékenységeit. Tartjuk a kapcsolatot a társszervezetinkkel, és új együttműködésekre törekszünk.
2023. szeptember.
Tudd, hogy vagyunk és vidd hírünk. Így segítesz támogatókra találni.
Szívesen látunk mindenféle sporteszközt, kiegészítőt, alkatrészt, sport ruházatot, szabadtéri játékot, X-box játékot, csokit, vitamint.
Adományaidat leadhatod a Menedékház Alapítvány bármelyik intézményében, vagy a Mozaik Adományboltokban a Műhely-Klub részére.
Támogatásod az alábbiakra használjuk:
Élményprogramokra, belépőkre, nevezési díjakra, mozijegyre. Sporteszközökre vagy azok felújítására, alkatrészekre, kiegészítőkre. A programok alatt a gyerekek élelmezésére.